Egy egészséges életmóddal foglalkozó csoportban vitáztunk a szavakról

Van egy közösségi oldalas csoport, ahova évek óta beszállok, és ahol az egészséges életmód minden apró részletét ki lehet vesézni.

Az elmúlt hónapban a szavakon ment a vita.

Valaki azt írta, hogy nem eszik cukrot, mire kiderült, hogy méz és datolyaszirup azért van a konyhájában.

Egy másik hozzászóló azt állította, hogy ő nem fogyókúrázik, csak figyel, közben pedig grammra méri a reggelijét.

Ilyenkor mindig ugyanaz a mintázat jön elő: kitalálunk egy szót magunkra, ami kényelmesebb, aztán a szó mögé bújunk.

Én sem vagyok kivétel.

Évekig azt mondtam magamról, hogy alapvetően jól táplálkozom, csak néha megengedek magamnak valamit.

Aztán egy hónapig mindent leírtam, amit megettem, és a lista alapján a néha hetente négyszer jelentett.

Nem lettem tőle rossz ember, viszont kiderült, hogy a saját szóhasználatom nem a valóságot írta le, hanem a hangulatomat.

Azóta jobban figyelek arra, milyen szavakkal beszélek magamról, mert ezek a szavak észrevétlenül döntenek helyettünk.

A csoportban a nyáron egy egészen más kérdés bukkant fel, amiről kiderült, hogy senki nem tudja pontosan a választ.

Az egyik tag azt kérdezte, hogy egy köznapi szónak van-e egyáltalán szakmai meghatározása, vagy mindenki azt ért alatta, amit akar.

A hozzászólások fele félrement, ezért este utánanéztem, és így akadtam rá a Felépülők Családi Felépülési Központ blogjára.

Az alkoholizmus fogalma a központ írásában nem a fogyasztott mennyiségről szól, és ez volt az első meglepetés.

A szöveg szerint az azonosítás alapja a viselkedés és a gondolkodásmód, ezek pedig nemtől, kortól és iskolai végzettségtől függetlenül nagyon hasonlóan működnek.

A második meglepetés a nyelvhasználat volt.

A központ cikke külön kitér arra, hogy a betegséget végigkíséri a tagadás, és ennek nagyon jellegzetes nyelvi lenyomata van.

A kezdeti minden rendben van típusú mondatokból évek alatt nincs semmi probléma lesz, majd megjelenik a klasszikus összehasonlítás, hogy én sem iszom többet, mint mások.

A bagatellizálás állandó kísérőszava pedig a csak: csak munka után, csak sört, csak egy-két fröccsöt étkezés mellé.

Amikor ezt olvastam, muszáj volt elmosolyodnom, mert a mi cukros vitánk pontosan ugyanezen a mintán futott, csak összehasonlíthatatlanul kisebb tétben.

A szöveg a magyarázkodást is külön veszi, és ez a rész volt a legkeményebb.

Azt írja le, hogy az iváshoz pénz és idő kell, ezért mindkettőre folyamatosan hihető indokot kell találni: miért feszültebb valaki, miért van szüksége több pihenésre, miért késett, miért kell hamarabb elmennie.

Ha pedig a környezet ezeket a magyarázatokat nem fogadja el, arra jellemzően sértődés a válasz, néha pedig a másik hibáztatása.

Az alkoholizmus fogalma emiatt nem is ragadható meg egyetlen mondatban, mert nem egy állapot leírásáról van szó, hanem egy évek alatt felépülő gondolkodásmódról.

Az életmóddal foglalkozó csoportokban gyakran hangzik el, hogy minden az akaraterőn múlik.

A központ szövege ezt nagyon határozottan cáfolja: leírja, hogy mindez ugyanolyan betegség, mint a cukorbetegség, nem jellemhiba, és nem választás kérdése.

Aki eljutott a függőségig, az elhatározásból ugyanúgy nem tud másképp élni, ahogy a cukorbeteg sem tudja pótolni akaraterővel az inzulint.

A Felépülők Családi Felépülési Központ ezért dolgozik a Minnesota-modell szemléletével, ami egyszerre nézi a testi, a lelki és az érzelmi szintet.

Nekem ez a hármas felosztás sokat segített abban, hogy megértsem, miért kevés önmagában a jó szándék.

Az életmódváltásnál is hasonlót tapasztaltam kicsiben: amíg csak a tányért néztem, addig minden januárban ugyanott kezdtem újra.

Akkor mozdult el a dolog, amikor a szokásaimhoz tartozó helyzeteket és érzéseket is elkezdtem végiggondolni, nem csak a hozzávalókat.

Aki hasonlóan szereti a pontos szavakat, annak érdemes elolvasnia, hogyan bontja ki az alkoholizmus fogalma mögötti fokozatokat a központ írása.

Hosszú szöveg, de végig érthető, és nincs benne ijesztgetés.

A csoportba végül bemásoltam a linket, és a vita azonnal higgadtabb lett.

Azóta is ez az egyik kedvenc tapasztalatom: a pontos szavaktól nem nehezebb lesz egy téma, hanem kezelhetőbb.

A Felépülők Családi Felépülési Központ írásai ebben nagyon következetesek, és ezért ajánlom őket bárkinek, aki szeret a dolgok mögé nézni.