Nem csak a saját, hanem az autód “egészségére” is érdemes ügyelni
Télen sokkal nagyobb kihívás odafigyelni az egészséges életmód alappilléreire, legalábbis számomra mindenképp. Ahogyan beköszönt a hűvösebb idő és korábban is sötétedik, sokkal fáradékonyabb, aluszékonyabb leszek, nehezebben mozdulok ki és jobban kívánom a tipikus “comfort food-okat”, a nehezebb, kiadósabb fogásokat. A friss gyümölcs és zöldség is kevésbé elérhető, és a szabadban is nehezített a mozgás, és úgy alapvetően a szabadtéri programok. Ezért már egy ideje előre készülök, mivel vértezem fel magam a téli nehezített pályának nekivágva, és egy kifejezett téli rutinom van. A fényterápia és a multivitaminok is jó barátaim ilyenkor, és néhány beltéri mozgásformát is sikerült találnom, amit ilyenkor is szívesen űzök. Legnagyobb szerencsémre pedig a társasházunkon belül, egy emelettel feljebb nyílt tavaly egy jógastúdió, így még a kimozdulással sem lehet nagy probléma.
Míg én a család egészségéért felelek, addig a férjem az autó állapotáért. Már korábban gondban voltunk azzal, hogy nem találtunk olyan szervizt, amely mellett tartósan el tudunk köteleződni, ezért az aktuális szezonális szervizelés és állapotfelmérés során elhatároztuk, hogy felderítjük a neten a legjobb környékbeli szervizt.
Aktuális a futómű beállítás vagy javítás, esetleg a téli és nyári gumik cseréje? Beállíttatnád a fényszórókat, megérett a kuplung vagy a kipufogó cseréje? Az autószervizben minden problémára megoldást találsz. Amikor rákerestünk a szervizekre, szolgáltatások alapján igyekeztünk kigyűjteni őket, például a “futómű beállítás” keresőkifejezéssel. Így találtunk rá a már előbb említett Méta autószervizre, akik kifejezetten széles szolgáltatás-felhozatallal várják az ügyfeleket. Azt is mindenképpen szeretném megemlíteni, hogy több dologgal is kiemelkednek a konkurencia közül. Nem sok helyen látni ilyen jól felépített, részletes weboldalt, mint amilyen a Méta autószervizé. Ami nagyon kényelmessé teszi az ügyintézést, az az, hogy akár online is tudunk hozzájuk időpontot foglalni, nem szükséges hozzá feltétlen a telefonos kapcsolatfelvétel. A Budapesten található szerviz szakavatott gárdája megannyi szolgáltatással várja az autótulajdonosokat. Ráadásul a részletes árazás megtalálható a honlapon, így nem érhet minket meglepetés sem a szolgáltatások megrendelése után. Az oldalon belül található blog szekciókban ráadásul izgalmas bejegyzéseket olvashatunk a különféle szervizes munkálatokkal kapcsolatban, így a kevésbé szakavatottak is jobban képbe kerülhetnek azzal, hogy mi történik egy autóval a szervizben. Ennyire sokoldalú tehát a szerviz weboldala, ezért is szerettem volna mindenképp bemutatni őket. Jusson eszedbe ez az ajánlás, ha az autódat legközelebb javítani vagy ellenőrizni kell!
Tehát ez volt a mi szerencsésen végződő történetünk a Méta autószerviz megtalálásáról a “futómű beállítás” keresőkifejezés segítségével. Ha szeretnéd biztonságban, igazán szakértő kezek között tudni a gépjárművedet – márpedig ki nem szeretné? -, akkor nem is tudnék jobbat ajánlani, mint a Méta autószerviz.