Egészségtudatos élelmiszert és nyomtatópatront is online vásárolok

A rohanós hétköznapok során nem csak a rendszeres sportolás és a teljes értékű ételek fogyasztása jelent elég nagy kihívást, hanem az alapanyagok beszerzése is. Amikor kiderült az inzulinrezisztenciám, nagyon sok szervezést igényelt a párhuzamosan végzett két egyetemi szakom és a több részmunkaidős állásom mellett, hogy még a bevásárlásra is jusson időm. Persze már egyre több nagyobb üzletben elérhető a házhozszállítás lehetősége, de nálam végső soron a bioboltok és az egyéb, kifejezetten az egészséges élelmiszerekre szakosodott webshopok váltak be, ugyanis ezek kínálatával egyetlen multi sem tud versengeni.

A másik dolog, amin nagyon el lehet csúszni a saját rendszerünk betartásával kapcsolatban, az az étkezések nem elég alapos megtervezése. Mivel figyelnem kell arra, hogy megfelelő mennyiségű, lassan felszívódó szénhidrátot fogyasszak, ugyanakkor bizonyos élelmiszereket csak a nap bizonyos szakaszaiban ehetek, néhányat pedig egyáltalán nem, emellett a cukrot és a fehér lisztet teljesen kerülnöm kell, mindez nem egyszerű feladat. És akkor a zsírbevitelre való ügyelést még nem is említettem! Nehéz kiegyensúlyozottan étkezni, főleg egyik kurzusról a másikra szaladgálva, esténként beadandókat írva.

Egyik este épp a vacsorámmal ültem a laptopom felett és szerettem volna kinyomtatni az egyik zh-mra való készüléshez a jegyzeteimet, amikor is nem kicsit feszülten vettem tudomásul, hogy kifogyott a tintapatron a nyomtatóból.

Így itt is az ismert megoldáshoz folyamodtam: keresek egy webshopot, ahol mindent megtalálok, amire a nyomtatással kapcsolatban szükségem lehet. Így találtam rá az oldalra, ami a következőt ígéri: Toner és tintapatron rendelés nyomtatókhoz – eredeti és utángyártott | Nyomtatóalkatrész.hu! Az egyből megtetszett, hogy nagyon könnyű eligazodni a honlapon, ami jól jön az olyanoknak, mint én, akik egyáltalán nem értenek a nyomtatókhoz. Azt azért még én is tudom, hol kell megnézni a szerkezetem pontos típusát, így szerencsére gyorsan megtaláltam a “Tintapatron” menüpont alatt a számomra megfelelő HP patront. Nem tudom pontosan, hogy mennyi, de nagyjából többszáz típusú nyomtatóhoz kapható patron csak a HP márkájúak közül, ami szerintem elég jó kínálatot jelent. Ahogy néztem, Canon és Epson nyomtatókhoz is nagy eséllyel találunk náluk patront, míg Lexmarkból és Philipsből kicsit kisebb a kínálat, de még így is kifejezetten impozáns.

Ha éppen nem tintasugaras nyomtatónk van, akkor sincs probléma: a “Toner és tintapatron rendelés nyomtatókhoz – eredeti és utángyártott | Nyomtatóalkatrész.hu” oldalán ugyanis tonereket is találunk széles választékban. Összesen tizenhárom márka számos nyomtatócsaládjához és -típusához kínálnak tonereket.

Az “Egyéb lézerkellékek” menüpont alatt – szintén márkánként csoportosítva – dobot, fixálót és transzfert tudunk választani. Az a szuper, hogy ha rákattintunk egy konkrét nyomtatótípusra, akkor a rendszer listázza nekünk az összes olyan terméket, amely az adott típussal teljesen biztosan kompatibilis. Ez azért is jó, mert így biztos, hogy nem nyúlunk mellé, nem kavarodunk bele a nagy kínálatba.
A kellékekről a kattintás után részletes leírást kapunk, például mint szín, kapacitás, űrtartalom, kiszerelés, garancia és a termékvonal. Azt is látjuk, hogy eredeti vagy utángyártott a kellék. Jobb oldalt a bruttó és nettó termékár is szerepel, valamint kettő vagy három (vagy több) termék együttes vásárlása esetén egy kedvezményes árat kínál nekünk a webshop. A több darabos árban az a különleges, hogy nem muszáj a kedvezőbb feltételekhez ugyanabból a termékből többet venni, hanem különböző kellékek esetén is érvényes a kisebb ár.
A munkanapokon, délig beérkezett megrendeléseket egyébként 1-2 napos szállítási idővel tudják vállalni, ha szállítható státuszban az adott termék (ezt is látjuk az adatlapján).
Itt ha szeretnénk, még egyszer le tudjuk ellenőrizni egy lista segítségével, hogy kompatibilis-e a nyomtatókkal a termék, ha pedig tovább szeretnénk böngészni, azt megtehetjük a “Kapcsolódó termékek” fül alatt.

A “Toner és tintapatron rendelés nyomtatókhoz – eredeti és utángyártott | Nyomtatóalkatrész.hu” webshopjában festékszalagot, filmet és papírt is van lehetőségünk vásárolni. Itt is márkák alapján csoportosítva fedezhetjük fel a kínálatot. Én általános, mindennapi használatú nyomtatópapírt és fotópapírt is bedobtam a virtuális kosárba nagyobb mennyiségben, hiszen így legalább nem kell majd hazacipelni őket a papír-írószerből. Meg persze így praktikus, hogy a webshopból már mindent megkapok egyszerre, hiszen ezek a termékek is rendelkeztek a “szállítható” felirattal. Az ingyenes kiszállításnak külön örültem, így nem kellett pluszköltséggel számolnom. Lakossági megrendelés esetén kérhetjük a kiszállítást GLS futárral vagy GLS CsomagPontra. (Nagyobb megrendelések vagy szerződéses ügyfelek esetén lét életbe a webshop saját eszközökkel történő szállítása, de ugye ez engem nem érintett.) A fizetési lehetőségek közül az online, kártyás módot választottam, de lehet előre utalni vagy utánvéttel is fizetni.

Nagyon örülök, hogy újabb megbízható webshopot találtam, ami megkönnyíti a mindennapjaimat.