A mentális egészségnek is „doktora” az LCDFIX
Mindig is az „ép testben, ép lélek” volt a hitvallásom. Ezért igyekeztem az egészséges táplálkozás és a mozgás mellett mindig nyugodt lelkülettel, kiegyensúlyozottan élni, és nem hagyni a stressznek semmilyen mozgásteret.
Ellenben, be kell látnom, hogy vannak olyan előre nem látható szituációk, amelyek hirtelen a semmiből csapnak le ránk, lehetőséget sem adva a helyzet „megúszására”, és ember legyen a talpán, aki megfelelően, higgadtan reagálja le az ilyen történéseket.
Az ilyesfajta eseteket én egyfajta próbatételnek fogom fel, és gondosan ügyelek rá, hogy ne nyomja rá a bélyegét a közérzetemen keresztül a fizikai állapotomra.
Pontosan egy ilyen kellemetlenség fordult velem elő pár napja, mikor a boltban leesett a mobiltelefonom, és hiába figyelmeztettem elég akkurátusan a felém közeledő hölgyet, egyszerűen rátaposott a készülékemre. Annyira rátaposott, hogy teljesen összetört a kijelzőm. A helyzetet csak tetézte, hogy a hölgy elég furán viselkedett, és csak annyit intézett hozzám, hogy: Samsung kijelző csere 1 órán belül az Allee-ban – Samsung szerviz. Tudott róla? – kérdezte egy szemtelen kis mosollyal a szája sarkában. Én meg szóhoz sem jutottam, csak leforrázva, döbbenten álltam, és sajnáltam magamat, meg a telefonomat.
Amikor hazaértem, elkezdtem gondolkodni, hogy vajon hová tudnám vinni a telefonomat, mert annyi bizonyos, hogy jelen anyagi helyzetemben újat nem tudok venni helyette. Amikor már egy csomó szervizt megnéztem, és mindenhol abba ütköztem, hogy előzetes bejelentkezés kell hozzájuk, vagy ha nem, akkor órákig kell várakozni, plusz aztán az alkatrészekre napokig, hetekig, akkor eszembe jutott a hölgy a boltból.
Jobban mondva inkább a hozzám intézett mondata, vagyis a Samsung kijelző csere 1 órán belül az Allee-ban – Samsung szerviz. Ezt így szó szerint, ahogy mondta, be is pötyögtem a laptopom keresőjébe.
Meg is jelent a monitoromon az LCD FIX Allee telefon szerviz honlapja, az lcdfix.hu. És legnagyobb meglepetésemre, tényleg azt írták, amit a hölgy mondott, vagyis, hogy a Samsung készülékek kijelzőjét egy órán belül megoldják. Erre egy kicsit elkezdtem kutakodni a weboldalon. A látottaktól még jobban összezavarodtam, mert az olvastam, hogy ebbe a szervizbe nem kell előzetesen bejelentkezni. Egyszerűen csak odamész, elmondod a problémádat, aztán leadod a telefonodat a technikusnak, aztán utána esetleg elmész kávézni, és már kész is a telefonod.
Elsőre egy kicsit kétkedve fogadtam ezeket a dolgokat, de aztán azt is olvastam, hogy egyszerre több szakember is dolgozik az LCDFIX-nél, továbbá, hogy jelentős alkatrész készlettel rendelkeznek raktáron, ami szintén felgyorsítja a szervizelési folyamatokat.

A honlapon rengeteg hasznos információt találtam a Samsung kijelző javításról. Először is megtaláltam a számomra egyik legfontosabbat, vagyis a Samsung szerviz árlistát. Itt a Samsung Galaxy S, Galaxy A széria és Galaxy Note szériák különféle típusú készülékeire levetítve találunk árakat.
Az LCDFIX a Samsung kijelző cserével kapcsolatban írja, hogy szervizük alapvetően azt preferálja, hogy csakis megfelelő minőségű alkatrészeket használjanak fel, melyekkel biztosíthatják a hosszú távon is megbízható eredményt a javításokkal.
Éppen ezért a szervizben kizárólag Samsung beszállítótól származó eredeti alkatrészeket, Samsung szerviz Pack-os kijelzőket alkalmaznak. Ezek az alkatrészek általában tartalmazzák a középső keretet és a gyári beragasztókat is. Ezekkel az alkatrészekkel az újkori gyári állapotot tudják helyreállítani a sérült készülékeknél.
A minőségi, eredeti alkatrészeknek a használatával tudja garantálni a szerviz a 6-12 hónapon keresztül tartó, problémamentes működését a készülékeknek. Erre az időre garanciát is vállalnak a javításra.
Természetesen az alkatrészek vonatkozásában az ügyfél megkapja azt a lehetőséget, hogy választhat az LCDFIX raktáron tartott alkatrészei közül, azonban figyelmeztetnek arra, hogy az eredeti gyári minőségű és gyári felújított Samsung kijelzők képviselik a legmagasabb minőséget.
Ha ennek ellenére rossz minőségű, utángyártott kijelzőt használunk, akkor az nemcsak a készülék minőségére van negatív kihatással, hanem még a tartóságát is befolyásolhatja. Az olcsóbb kijelzők nem olyan hosszú élettartamúak, könnyen karcolódhatnak és törhetnek el, sőt, még el is színeződhetnek. Az esztétikai tényezők mellett pedig fennáll annak az eshetősége is, hogy a rossz minőségű kijelzővel – mivel a többi alkatrésszel nem kompatibilis – a készülék működésében is zavart okozhatunk, így még nagyobb problémát generálunk.
A szerviz fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a hozzájuk bevitt készülékek javítása – a kijelző csere során nem törölnek le semmit a készülékről. Egyébként is kiemelten ügyelnek mindenféle javításnál erre, ám a túlzott óvatosságra ez ügyben nincs is kifejezetten szükség, mivel ez a típusú javítás nem is érinti a készüléken lévő adatokat.
Mivel általában mindenki a telefonjával kapcsolatban a személyes adatai, kódjai, egyáltalán a készülékben „tárolt” információk miatt aggódik, ezért az LCDFIX a honlapján kitér arra is, hogy például kijelző csere esetén még jelkód megadására sincs szükség.
Náluk minden teljesen átláthatóan és korrektül működik. A hibás készüléket például az ügyfel jelenlétében diagnosztizálják és azután kerül lezárásra.
A telefon javítása után, annak átvételekor az ügyfél meggyőződhet arról, hogy a telefonját kifogástalan minőségben kapta vissza. Ezzel kapcsolatban az LCDFIX azt garantálja, hogy a megfelelő, magas minőségű alkatrészek beépítése esetén nemcsak egy új, kifogástalan kijelzőjű készüléknek örülhetünk, hanem egy újkori állapotú telefonnak.
Ha valakiben kétségek merülnének fel, és úgy gondolkodik, hogy egy totális kijelző törés után már nem érdemes a javítgatás, a csere, hanem egy teljesen új készüléket szükséges vásárolni, az LCDFIX ez ügyben is állást foglal.
Véleményük szerint a honlapjukon is szerepelő javítási árak láttán mindenki megállapíthatja, hogy az általuk alkalmazott díjszabások általában nem haladják meg a készülékek piaci árának 50 százalékát, tehát mindenképpen jobban járunk, ha javíttatunk, mivel így egy újkori készüléket kapunk.
Az LCDFIX nemcsak javítással, szervizeléssel, hanem még használt mobilok vételével, illetve eladásával, valamint gyári kiegészítők, prémium márkás tartozékok és védőfóliák forgalmazásával is foglalkozik.
Mivel nekem Samsung készülékem van, ezért természetesen az erre a márkára vonatkozó szolgáltatásokra kerestem rá, de mivel az LCDFIX valóban teljesen márkafüggetlen szerviz, nyugodtan vihetjük hozzájuk Apple, Huawei, Xiaomi készülékeinket is. Egyszerűen minden márkában otthonosan mozognak, és mindehhez elképesztő számú megfelelő alkatrésszel rendelkeznek.
A kijelző cseréjén kívül számos problémával fordulhatunk hozzájuk – mindent a legrövidebb időn belül próbálnak megoldani. Például az akkumulátor csere 30 percen belül megoldódik a segítségükkel.
Az LCDFIX az Allee első emeletén található, és nyitvatartásukból abszolút látszik a legmaximálisabb ügyfélközpontúság, ugyanis hétfőtől szombatig 10 órától 21 óráig, vasárnap pedig 10 órától 19 óráig mehetünk hozzájuk.
Ezek után számomra sem kérdés, hogy hová viszem a törött mobilomat. Természetesen én is az Allee-ba, az LCDFIX-hez.
És még azt is megígérhetem, ha újra összetalálkozom a boltban azzal a hölggyel, aki összetörte a telefonomat, meg fogom neki köszönni, hogy felhívta a figyelmem erre a remek, márkafüggetlen szervizre.
Persze, azt azért nem garantálom, hogy örök barátságot is fogunk kötni egymással.