Aldactone
header image
Kezdőlap
Ingyenes képzés Nyomtatás E-mail

A Vitalitás-Iroda Kft. ügyvezetője 2010. tavaszán megalapította Az Alapvető Emberi Értékekért Közhasznú Alapítványt (http://alapvetoemberiertekekert..hu), amelynek fő célja az igazság, béke, szeretet, erkölcs és erőszak-nélküliség oktatásának meghonosítása a magyar nevelési-oktatási rendszerben, valamint a hátrányos helyzetűek támogatása.

A Vitalitás-Iroda Kft. oktatásszervező cégként abban tud támogatást nyújtani a hátrányos helyzetűeknek, hogy a meghirdetett tanfolyamok indulása esetén egy-egy fő képzési költségeit teljes egészében átvállalja. A jelentkezőktől írásos dokumentációt kérünk a jogosultság igazolására, amelyekről előzetes egyeztetést követően az ügyvezető határoz.

Várjuk olyan pályakezdő fiatal jelentkezését a frissítő masszázs alapképzésre, aki:

  • orvosi igazolással bizonyítja alkalmasságát a masszőr pályára
  • legalább 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezik, bizonyítvány fénymásolata szükséges,
  • 18. életévét betöltötte,
  • állami gondozásban nevelkedett, amit az intézet igazol,
  • árva, amit szintén igazolni kell.

A meghirdetett alaptanfolyamok helyszíneit honlapunkon, az Aktuális tanfolyamok menüpontban tekinthetik meg. Mindegyik helyszínen kizárólag egy fő számára tudjuk biztosítani az ingyenes oktatást.

Az ingyenes képzésre jelentkezés módja:

Kérjük, juttasson el az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges címre egy fényképpel ellátott kérelmet, amelyben röviden bemutatkozik, és néhány mondatban leírja, hogyan kívánja hasznosítani a nálunk megszerzendő tudását.

A kérelem elbírálásának eredményéről e-mailben értesítjük a jelentkezőket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
< Előző   Következő >
Híreink
Facebook
facebook.jpg
    Vitalitás Iroda
Online ügyfélfogadás
skype.jpg
Skype: vitalitas-iroda

vitalitas_blog.jpg
Online felhasználók
Advertisement

A K C I Ó | Bezár
A 2017. ÉVI  KEZDŐKNEK SZÓLÓ FRISSÍTŐ MASSZÁZS TANFOLYAMAINK ára továbbra is
35.000.-Ft!

Szeptembertől új akciók kezdőknek és végzett MASSZŐRÖKNEK is!
Az arc és a talp masszázs tanfolyam mellett az IRODAI masszázs tanfolyamunk akciós!
 (részletek az aktuális tanfolyamok oldalon!)
 
A SIKERES MASSZŐR RECEPTJE! 
( A híreinknél elolvashatja)